TOLLASLABDÁZÁSI LEHETŐSÉG A XVII. KERÜLETBEN

Kedves Érdeklődők/Résztvevők!

A Kék Sólymok Tollaslabda Sportegyesület továbbra is tollaslabda pályaedzéseket tart a Békésy György Szakgimnázium (volt Postaforgalmi) tornatermében. Az iskola címe: 1174 Budapest Széchenyi utca 9-11. Megközelítés és parkolási lehetőség a Gyökér utca felől, bejárat a „spanyol lépcsőn” keresztül.

terkep

Kezdő és haladó tudású játékosok, gyerekek és felnőttek jelentkezését várjuk.

Foglalkozásainkat heti négy napon, hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön tartjuk. Az edzéseken a jelentkezőket három csoportba osztjuk. A Hobby Csoportba járhatnak azok a gyerekek, akik szeretnének megismerkedni a tollaslabdázás szabályaival, alapjaival, és kedvelik a játékot. A Sólyom Csoportba azokat várjuk, akiknek már megtetszett ez a sport, és közreműködésünkkel fejlődést akarnak elérni, mind technikailag, mind erőnléti szempontból, és szeretnek meccseket játszani, esetleg versenyezni szándékoznak.

A Felnőtt Csoportban azon nagykorú játékosok részvételére számítunk, akik intenzív páros meccsezéssel szeretnék megmozgatni önmagukat és társaikat, valamint nem riadnak meg a korosztályos versenyektől sem.

Árak hétköznap

1 alkalom   1 500 Ft/óra/fő vagy 2 000 Ft/1.5 óra/fő
         
Heti 1 órás bérlet 1 hónapra   5 000 Ft/fő   1 óra - 1 250 Ft
Heti 1.5 órás bérlet 1 hónapra   7 000 Ft/fő   1 óra - 1 167 Ft
Heti 2 órás bérlet 1 hónapra   8 000 Ft/fő   1 óra - 1 000 Ft
Heti 2 x 1.5 órás bérlet 1 hónapra   12 000 Ft/fő   1 óra - 1 000 Ft

Testvéreknek 1 000 Ft kedvezmény jár a havi bérlet, vagyis a 2. bérlet árából. 

 A foglalkozásokat az alábbi beosztás szerint tartjuk:

Hétfő 1930 - 2100 FELNŐTT CSOPORT bérletes vagy egyszeri
Kedd 1700 - 1800 HOBBY CSOPORT bérletes
  1730 - 1900 SÓLYOM CSOPORT tagdíjas
  1900 - 2100 FELNŐTT CSOPORT bérletes vagy egyszeri
Szerda 1930 - 2100 FELNŐTT CSOPORT bérletes vagy egyszeri
Csütörtök 1700 - 1800 HOBBY CSOPORT bérletes vagy egyszeri
  1730 - 1900 SÓLYOM CSOPORT tagdíjas

A havi bérlet az adott hónapra szól, tartalmazza a kedvezményeket, vagyis hiányzás esetén nem tudjuk jóváírni a bérlet árát. A foglalkozásokat (a nyári szünet kivételével) általában az iskolai szünetek alatt is megtartjuk. 

Ezen kívül havonta egyszer (általában a hónap 1. vagy 2. hétvégéjén) szombat délelőttönként is lehetőség van a tollaslabda sport kipróbálására, de csakis előzetes bejelentkezés alapján. Teremcipő használata minden esetben kötelező. Igény esetén a résztvevőknek ütőt és labdát biztosítunk.

Árak a családi napokon, szombaton:

Egyéni jegy 1 000 Ft   
Családi jegy  2 000 Ft    2-5 fő résztvevőnek (2 felnőtt + gyerekek)

Jelentkezni, informálódni a +36-30-455-3650 telefonszámon, vagy e-mailben, a  tollaslabda17@gmail.com címen lehet. 
Az edzések látogathatók.

További információ: Csóka Sándor  +36-30-455-3650